in

„Leekens 19, Rossi egy híján 20, nem hiszem, hogy olyan túl sok múlik a szövetségi kapitány személyén…”

Szendrei József nem optimista.

A FIFA döntött, 2026-ban már 48 csapat részvételével rendeznek világbajnokságot, így akár csettinthetnénk is, hogy ez milyen jó lehetőség Magyarország számára. A mindmáig legutolsó, azaz 1986-os magyar vb-csapat kapusa, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó Szendrei József azonban közel sem ilyen optimista.

„Túl sok reményt nem fűzök hozzá, akár a következő 10-15 évben sem, hogy nekünk lesz esélyünk kijutni, annak ellenére, hogy felemelik a résztvevők létszámát. Főleg most, látva az oroszországi világbajnokságon, hogy gyakorlatilag megszűntek már az úgynevezett kiscsapatok” – kezdte Szendrei.

„Minden ország fejlődik, amire meg lehet tanítani a játékosokat, arra már meg tudják tanítani őket mindenhol a világon. Természetesen nem tudnak Messiket vagy Cristiano Ronaldókat nevelni, ám fizikailag jól felkészített játékost, taktikailag topon lévő játékost, ütközni tudó, sokat futó játékost már a világ összes táján tudnak képezni” – fogalmazott a tízszeres válogatott kapus.

Kevés ilyen futballistát láthattunk Georges Leekens válogatottjában, de majd Marco Rossi összerak egy jó csapatot – gondolhatják a szurkolók. Nem így Szendrei, aki szerint mindegy, ki a kapitány.

„Erről sajnos a Jézus Krisztus-effektus jut eszembe: nekünk mindig kell egy Jézus Krisztus, akit megfeszítünk, és ráfogjuk az összes bűnt. Nem hiszem, hogy olyan túl sok múlik a szövetségi kapitány személyén, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Nem hiszem, hogy döntően befolyásolja a magyar válogatott szereplését az, hogy ki ül a válogatott kispadján” – mondta az Újpest, a Málaga és a Cádiz egykori kapusa.

 

(forrás: nemzetisport.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Válogatott kapust igazolt a Real Madrid – HIVATALOS

VB 2018 – Messi nyomában, Cristiano Ronaldo az argentin válogatottban – mémekkel szedik szét az argentinokat!