in ,

A vb-k 10 legfelemelőbb pillanata

Szebbnél szebb pillanatok

Image processed by CodeCarvings Piczard ### FREE Community Edition ### on 2017-11-01 09:43:39Z | http://piczard.com | http://codecarvings.com

A világbajnokságok felemelő sztorijai csupán pillanatok a teljes históriában, mégis megszámlálhatatlan felejthetetlen történet vésődött a futball kollektív emlékezetébe. Top 10-es felvezető sorozatunkban listáztuk a számunkra leginkább kiemelkedőket. Cikkünkön végén várjuk, önöknél melyik a kedvenc.

10. Milla tánca (1990)

Mióta bővül a mezőny és egyre változatosabb a paletta, sokszor éri az a vád a vébéket, hogy nem a legerősebb 24, 32, nemsokára 48 válogatott versenyét követhetjük figyelemmel. És ez valóban így is van, de ez a színes forgatag elsősorban a futball ünnepe, egy fesztivál, ahol a földgolyó minden tájáról egybegyűlt emberek hetekig tartó karneválja tárul elénk. A legjobbakat a Bajnokok Ligájában eresztik össze szezonról szezonra, a válogatottak futballja rég messze elmarad a klubokétól. Ezt már Sacchi a ’90-es vb-n megmondta, akkori Milanját évtizednyi előnyben látta a nemzeti együttesektől. Történt ez akkor, amikor Roger Milla a szögletzászlót körberiszálva ünnepelte góljait, a közönség meg az egyöntetű szimpátiát kiváltó, teljesen egyedi kameruniakat. A mindenki számára elérhető tudás és eredménykényszer egyre uniformizálja a különböző földrészekről érkező futballistákat, a reakcióik, az örömük, a szurkolóik mégis változatossá teszik a képet. Az elején, aztán egy-egy meglepetésmenetelő kivételével úgy is a megszokott nevek maradnak a végelszámolásra. Azelőtt azonban még: „Legyen tánc!”.

(FIFA TV)
                       (FIFA TV)

9. Iniesta vb-t eldöntő gólja (2010)

BL-győzelemtől vb-címig tartó évet elsőre nehéz egy pályafutás leggyötrelmesebb időszakának elkönyvelni, Iniesta mégis a poklok poklát járta meg. Karrierjét is befolyásoló rásérülést kockáztatott a 2009-es Bajnokok Ligája döntőjében. Aztán miközben térdhajlítójával bajlódott elvesztette barátját. Mélyre került, sehogyan sem tudott kiegyenesedni, és azzal gyötörte magát, hogy soha nem is fog tudni. Fizioterapeutájának szavaival élve, befészkelt az agyába a sebezhetőség érzése. A fizikai problémák és a szorongás együttesen kikészítették, a vb-szereplés is távolinak tűnt. Del Bosque kitartott mellette és elvitte Dél-Afrikába, ahol napközben kezelésről kezelésre járt, míg esténként nagy sportolók bukásának és felemelkedésének egymásra vágott videóival trenírozta lelkét. Bár az első meccsen lerúgták, így a következőt kihagyta, a chileiek elleni továbbjutásról döntő mérkőzést megelőző nap eltűnt a görcs. A lábából és az elméjéből is. Nem győzött hálálkodni mindazoknak, akik segítették kimászni a gödörből, hogy a legnagyobb köszönömöt aranyat érő góljával mondja ki. És valahol az is meg kellett legyen írva, hogy leránthatja a mezét, mely alatt ez állt: „Dani Jarque: Örökké velünk”.

8. Roberto Baggio elindul önbeteljesítő útján (1994)

Igen, igen, Paolo Rossi vébécímet hozó ’82-es feltámadásakor az utolsó három meccsen gólkirállyá koronáztatott, holott előtte a gól ígéretét sem hordozta magában, míg Roby Baggio az égbe durrantotta az olasz álmokat a döntő tizenegyespárbajában, még ha addig ő is cipelte el övéit. Valahogy mégis mélyebb értelmet nyert, ahogy az Aranylabdával a birtokában is folyamatosan olyan benyomást keltett, mint egy művész, aki dacol az elemekkel. A sérülésekkel, a gyorsuló futballal és abban a helyét kereső edzőkkel. Sacchi sem tudta biztosra, mitévő legyen, a csoportban csak szenvedett a szigorú rendszerben szabadságra vágyó ásza, a combja is kínozta, és már úgy nézett ki, Nigéria búcsút int neki, amikor lábaival, melyekben angyalok lakoztak, leszedte a gépről a csapatot. A ráadásban olyan megoldással emelt a tizenhatosra betörő Benarrivo elé, ami ott és akkor nem létezett, egyszerűen addig hiányzott a teremtésből. A büntetőt bevágta, a spanyolok ellen a 87.-ben döntött, a bulgárok ellen meg azelőtt, hogy sérülése miatt le kellett ballagjon. Valahogy összedrótozták, de jó, ha harminc százalékosan szenvedte végig a döntőt. Értelmet nyert a buddhizmusban útra lelő Baggio kijelentése, karmája a szenvedés.

(FIFA TV)(FIFA TV)

7. Az uruguayi csapatkapitány legendája (1950)

Az egyetlen négyes döntővel véget érő torna zárónapjának reggelén már az íme a világbajnok címlapi felütéssel dobták standokra az O Mundo lapot Brazíliában. Pedig az akkoriban hófehérben pompázó hőseikre még várt az Uruguay elleni kilencven perc, igaz abban a tudatban, hogy iksszel is mennybe mennek. Varela, az uruk csékája éktelen haragra gerjedt, jó néhány újságot felvásárolt és a társai elé terített, hogy közös levizeléssel adja meg az alaphangot a nagy meccsre. Később sem fogta vissza magát, az eligazítás végén amint kilépett az öltözőajtón a védekezést előtérbe helyező szövetségi kapitány, tüzesen középre állt és „frászt fogunk védekezni”kezdettel győzelmi vágyra lobbantotta a társaságot. Varela továbbra is eszményi vezérként viselkedett, mikor a szünetről visszatérve hátrányba kerültek, felkapta a labdát a kezdőkörbe vitte, ahonnan hátraszólt, „ideje, hogy nyerjünk”. A hajrában tényleg síri csend telepedett a Maracanára, ahogy azt maga a győztes lövést megeresztő Ghiggia elterjesztette, ezt mindössze hárman, Frank Sinatra, a pápa és ő érte el, majd a csak portugál nyelvű beszéddel készülő Jules Rimet FIFA-elnök a lefújást övező letargiában szemlesütve nyomta az új dramaturgiát író Varela kezébe a trófeát.

6. Ronaldo visszatér (2002)

’99-es szörnyűbbnél is szörnyűbb sérülése előtt a lábainál hevert a világ, ám a térdei nem engedték a maximális kiteljesedését. A hosszú éveket felölelő rehabot, ha nem is feledve, de letudva, közvetlen a távol-keleti torna előtt tért vissza a Selecaóba, amely nélküle négy kapitányt fogyasztott a kijutásig. A célba érő Scolari a széltől is óvta a Fenomenót, többször is lecserélte, miközben elkezdte csepegtetni a gólokat. Az elsőt, a törököknek kifejezetten bravúros mozdulattal. A hibátlan menetelés során csupán az angolok úszták meg, az elődöntőben és a döntőben aztán nem bízta sem Ronaldinhóra, sem Rivaldóra a befejezést. Még a vállalhatatlan frizuráját is megbocsátották neki, ugyanis a megszokott tar búráján a homloka fölött hagyott néhány tinccsel is kibabrált a legyőzhetetlennek tűnő Kahnnal. Ráadásul kétszer is, így végképp lerázta magáról a vállát nyomó ’98-as döntőt övező kételyeket. Ronaldo felállt onnan, ahonnan felülni is nehéz.

5. Maradona ragyogása (1986)

Közkeletű felvetés, hogy egyedül nyerte meg a vébét Argentínának. Azonban korántsem teljes a meglátás, amely inkább úgy állja meg a helyét, hogy ő csillogott a korona ékköveként. „Valóban brillírozott a világbajnokságon, de mások is jeleskedtek. Diego szerepe megkérdőjelezhetetlen, de nem csak ő volt a pályán: tudtuk, hogyan vegyük körül, hogyan könnyítsük meg a dolgát.” A szövetségi kapitány Billardo szavai nyújtják a kulcsot, a pragmatikusan szervezett csapatjáték adta meg az esélyt klasszisa kidomborítására. Úgy szólván a rendszer emelte fel az egyén erényeit. Felszabadította a középpálya kötöttségeitől, így második csatárként kötetlenül mozoghatott amerre csak kedve szottyant. Nem is tudták követni az ellenfelek, állítólag Mexikóvárosban még mindig feltűnni vélnek kóválygó angol és belga védőket. Legendás vált alakításait a legkevesebb pátosszal is időtlen remekműnek aposztrofálhatjuk. A Mundial előtt egyébként messze nem övezte akkora kultusz, ’82-ben kiállítással búcsúzott és csak három évvel később tért vissza a válogatottba. Mexikó után viszont vallássá lett, sokan függőjévé váltak hazájában, jobban, mint ahogy azt a ’86-os győztes csapatról mesélik.

ezgif.com-video-to-gif

4. A német feltámadás (1954)

Szögezzük le, az Aranycsapat ellen valóban metamfetamin-injekciókat kaptak, csakhogy az összpontosítást segítő szer akkoriban nem számított tiltottnak. Ehhez vegyük még hozzá Adi Dassler újdonságként ható, a berni esőben óriási segítséget jelentő csukáit is, és kirajzolódik, a háttérben végzett munkával máris ellensúlyozták a játéktudásban meglévő hátrányukat. A csoportban elszenvedett agyabugyálásból tanulva a döntőre alaposan felkészültek Herbergerék, aki például a kulcsszerepet betöltő Hidegkutira külön embert állított. Gyorsan összeszedett kétgólos hátrányukat ugyanilyen sebesen dolgozták le, onnantól pedig nem érdekelte őket, hogy felénk idős, felnőtt, gyerek, legyen az csak 11, fejből elsorolta, ki az a tizenegy. A valószínűtlen győzelem lehetőséget teremtett, hogy végre kihúzza magát a háborús bűnöket nyögő német nemzet, melynek előtte lobogóját sem nagyon volt szabad felvonni és a himnusza is be volt tiltva. Arról nem szólva, Herberger már a náci időkben is a válogatottat irányította, így el sem kerülhette, hogy pártkönyvet kapjon, míg csapatkapitánya, Fritz Walter csupán futballtudásával kerülte el a gulágot, azaz a bravúr az ő megítélésüket is alapvetően megváltoztatta. A történelem folyása alapján nyugodtan tekinthetünk jelképként a fordulatra, elég megnézni merre dübörgött tova a nyugat-német, és hova zuhant a magyar labdarúgás.

3. Grosso színre lép a semmiből (2006)

Jött, látott, győzött és eltűnt. Kérészéletű tündöklése, hogy pályafutása kiemelkedően ihletett két hete a németországi nyár egyenes kieséses szakaszra esett, egyben le is rántja a leplet a vébék legnagyobb illúziójáról. Egy-egy viadal aprócska idő csak a játékosok életében, mégis sokszor magasabb polcra kerül, aki néhány meccsen alkot nagyot, mint aki hosszú éveken keresztül. Grosso 29 éves balbekként vált hérosszá, öt évvel azután, hogy a negyedosztályban tengődött. Az ausztrálok ellen tizenegyest harcolt ki az utolsó pillanatban, elődöntős csavarása a torna ikonikus pillanatává vált, és a finálé szétlövésében is ő mondta ki az utolsó szót. További pályája helyre teszi a kérdést, tényleg a világbajnokság hősei-e a legnagyobbak. Persze ez nem von le semmit Grosso tettének értékéből sem, hisz’ mit nem adnának az olaszok most, ha nem is olyan feledhetetlen, csak mondjuk azt megközelítő egynyári kalandért.

2. France’98 (1998)

Több sikersztorit is hozott az a nyár, például a balkáni háború borzalmait bronzzal enyhítő horvátokét, vagy az országaik közti konfliktusra dicséretesen reagáló amerikai és iráni labdarúgókét. Mindezekkel együtt a sokszínű francia társadalmat képviselő hazai diadal vitte a pálmát. A minden réteget magába olvasztó Jacquet-brigád példát mutatott, miként kell áthidalni, mi több ledönteni a gátakat. Ha a komolyzenére relaxáló arisztokrata Petit, a rapet kedvelő misszionárius szépbeszédfelelős Thuram és az arab mulatóssal töltődő külvárosi Zidane kikezdhetetlen egységgé forrott, márpedig azzá, akkor a közös cél és akarat más esetben is megoldást nyújthat. A Champs-Élysées-n milliók tomboltak együtt a brazilok kiütése után, származásra való tekintet nélkül. A sokszínűság azóta is megmaradt, ám az egység megbomlott, közelítve a való élethez. Mellesleg nem egyedülálló a francia minta, hogy ne menjünk messzire a 2014-es németek is integrálták a kisebbségeket. Sőt, már a harmincas években duplázó, igaz homlokegyenest ellentétes eszméktől vezérelt olaszok is erősen támaszkodtak a Dél-Amerikába migrálók talján félszigeten addig nem járó leszármazottaira, az oriundókra.

forrás: reuters
                       A sokszínűség diadal francia módra (forrás: Reuters)

1. A 17 éves Pelé csúcsra vezeti Brazíliát (1958)

A mese úgy kezdődik, hogy a kis Edson megígéri az ’50-es vébé elvesztésén zokogó apjának, egyszer hazaviszi neki világkupát. És 17 évesen beváltotta a szavát. Az első két meccsen még jegelte Feola kapitány, akinek a legnagyobb húzása az volt, hogy nem fogadta meg az előzetes pszichológiai felméréseket, és magával vitte a feladatra éretlennek ítélt játékosát, és így tett az értelmi képességei, pontosabban annak hiánya miatt elkaszált Garrinchával is. Aztán egyszerre kerültek be mindketten. A debütálás még arról maradt emlékezetes, hogy Garrincha a taktikai eligazítás végén megkérdezte, „uram, ezt a szovjetekkel is megbeszélte?”, ám két klasszis partnersége páratlanul folytatódott. Negyven alkalommal játszottak együtt aranysárgában, és 36 győzelem mellett egyszer sem kaptak ki. A nyolc között már megszületett az első Pelé-gól, az elődöntőben pedig az első mesterhármas, benne egy esernyő kiosztásával induló kapáslövéssel, melyet megismételhetetlennek neveznénk, ha a döntőben nem tette volna meg újra. A Fekete Gyöngyszem társaival elkápráztatta a sajátjaik biztatására kisereglő svéd közönséget, miközben maga öles léptekkel indult el, hogy a vébék történetének legnagyobbjává váljon.

(forrás: hirado.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Löw reagált a spanyol kapitányváltásra

A legszebb cselek a legnagyobbaktól – videó